Te meg én

Vladimir Weaver: Te meg én

Furcsa dolog történt:

Egy időben születtünk és éltünk

Te meg én

Sok életharcot vívtunk...kerestük azt a

"VALAMIT"

Kergettük; néha meglett és dédelgettük ... majd kiderült, hogy a

"SEMMIT".

Sok vesződség és kilátástalan keserűség után, végre fény gyúlt előttünk.

Persze kiderül, hogy mindvégig ott volt. Bizonytalan lépésekkel felé tipegtünk ...

Nem tudtuk mi az.

Csak odaérve láttuk, hogy nem más ez a bizonyos fény:

Csak Te meg én.

Sokszor hallom megdöbbenve, ahogy azt mondják többen: "Enyém vagy!"

Birtoka a birtokosnak? Bárhogyan is nézem, kisül tőle az agy ...

Ujjpercemmel alig érintve mezítelen karodat finoman simítom,

rám nézel és egész tested vágyón rezzen ... és én pontosan tudom.

Ezek vagyunk mi: Te meg én.

Előre megyek lassan és látom, ahogy jössz utánam, velem.

Nincs se kényszer, se kötél, se béklyó, és én érzem, hogy te vagy a másik felem.

Kitárom a házam kapuit, ajtajait és az összes ablakát …

már soha nem zárom a reteszeit, zárjait, lakatját.

Te jössz utána mosolyogva, magadtól, irántam érzett örök szerelemmel,

s kirepülhetnél, mint a kismadár az ablakokon, de te fogod a kezem szétválaszthatatlan türelemmel.

És az élet gyönyörű egén

csak játszunk és

csak játszunk ... örökké.

Csak te meg én.

Ez a mi vágyott otthonunk a világ kerekén,

és mi itt vagyunk boldogok ketten: te meg én...