Kenyér

(A megégett aranyvilág)

- Mondd, szeretsz te engem? – kérdezi Lucy.
- Persze hogy szeretlek! – válaszolja neki Joe.
- Soha nem mondod nekem! – rázza szomorúan, nemlegesen a fejét hozzá Lucy.
- Ez nem igaz! – szinte kiabál, úgy vágja rá ismét azonnal Joe.
- Lehet, én tévedek – mélázik el a lány miközben tudta, hogy igaza van és nem tévedhet, majd folytatja? - … és nem emlékszem. Mikor is mondtad utoljára nekem?
- Hát…őőő… - kezd gyorsan bele, mint aki azt szeretné mutatni, hogy magabiztos, de reméli, hogy azért kis időt kap még, hogy össze tudja szedni magát - … úgy emlékszem, nem régen.
- És mikor volt az pontosabban? - erőlteti a konkrétumot kitartóan Lucy.
- … a …múlt évben biztos!

Ez olyan bágyadtan sikeredet a fiútól, hogy mind a ketten lélekben kicsit megereszkedtek tőle. De aztán pár másodperc múlva a Lucy folytatja, mert neki célja volt ezzel.

- Hm … tudod az elmúlt két hétben hányszor mondtad, hogy: „Siess már, mindig kell Rád várni” „Megint nem vitted le a szemet” „…vacakul néz ki a hajad”
- De ezeknél egyikben sem szerepelt, hogy „NEM” szeretlek! – vágja rá mentegetésképpen Joe.
- Tudod, hogy a kenyér miből készül? – vált hirtelen Lucy, mire Joe kicsit meg is rökönyödik és bizonytalanul visszakérdez:
- Mármint? Miért kérdezed?
- Csak válaszolj kérlek! – sürgeti állhatatosan a lány.
- Tudom. Lisztből, sóból, vízből meg még lehet, hogy van benne valami.
- Pontosan. – helyesel Lucy. – És szerinted, ha kiöntünk egy tálba vizet, egy másik edénybe lisztet, majd egy kis üveg pohárba meg sót, aztán ezeket egymás mellé helyezzük, akkor vajon úgy néznek ki mint egy kenyér?
- Most ezzel megint mit akarsz mondani?
- Ez egy fontos kérdés. Szóval? – most sem hagyja, hogy válasz nélkül megússza a fiú.
- Nyilván nem. A kenyér az kenyér, a liszt meg liszt, a só meg só, a víz meg ugye víz.
- Így van. De ha ezt - az általad felsorolt - három összetevőt összeöntjük, majd hagyjuk összeállni és ez után még meg is sütjük - megfelelő hőfokon, megfelelő ideig - akkor kenyér lesz belől.

Joe most már sejtette, mire megy ki a játék. Persze megpróbálta elkerülni az elkerülhetetlent, de Lucy igazsága erősebb volt. Tudta, hogy győzni fog. Pici szégyen volt a lelkébe. Azt is érezte, hogy igaza van a lánynak - pedig még nem is ért a végére - és azt is, hogy nem sokára végérvényesen földbe lesz döngölve és erkölcsi mélypontra is fog süllyedni.

- De a kenyér az finom és szükséges az embereknek. – próbálkozott egy utolsót még Joe.
- Akkor, ha a megfelelő összetevői, megfelelő arányában kerülnek bele és megfelelő ideig, a megfelelő hőfokon sütjük meg. Mert ha kimarad belőle valami, vagy túl sok, esetleg túl kevés kerül bele az adott összetevőből, esetleg kevés ideig, netalán túl sokáig sütjük, akkor a végén csak „valami” lesz belőle és nem a finom kenyér. Arról ne is beszéljünk, ha egyes összetevők helyett, - vagy mellett - mást teszünk bele. Gondolhatok itt például homokra, darált fűrészporra, vasreszelékre, tintára, de bármi hasonló csodás nem belevaló kacatra. Ezekkel még meg tudod sütni és még lehet össze is áll, de hogy egy ehetetlen „izé” lesz belőle az is tuti. – Lucy kicsit megpihent és gondolkozott. Joen látszott, hogy nagyon odavan. A lány folytatta: - Tudod, amikor nem mondod, hogy „szeretsz”, akkor kihagyod a kenyérből a lisztet. Amikor nem mondod, hogy „jó, hogy vagy nekem” akkor a víz is alig kerül bele. Amikor nem adsz minden nap csókot reggel bármennyire is régóta vagyunk együtt, akkor sótlanná válhat. És ha nem fogod a kezem egészen addig, amíg az utolsó leheletemet nem sóhajtom a világba, akkor bizony nem lesz ropogós…

Joe férfi volt, de mert igazán megérintette a lelkét két kis könnycseppel küzdött a szemei sarkában, hogy ne lássa rajta a lány a szenvedését. Pedig lehet, kellett volna …

Az emberek hajlamosak a legkisebb hibát is meglátni a többi emberben és ahogy egyre felnőttebbek, tapasztaltabbak lesznek még inkább kritikus szemmel nézik a másikat.
Mindeközben a másik ember jó tulajdonságai felett elszalad a szemük.
Genetikailag így lennék hangolva? Vagy egy idegen erő az, ami minduntalan azon fáradozik, hogy a szemünk elé egy olyan szűrőt tegyen, ami csak pont azt mutatja meg, ami nem jó?
Lehet-e ez ellen tennünk?
Minden jó úgy, hogy mégsem nagyon jó?

Vajon a te kenyeredbe mi kerül nap mint nap?