Buszon

Első fejezet: Ülőhely

A buszra szállva a házaspár, még mielőtt az ajtók záródtak volna, látták hogy a jármű szinte tömve van. A pár hölgy tagjának pocakja szépen gömbölyödött, jelezve, hogy a kismama idejét nemsokára az anyaság köti le. Nehezebben mozgott már és minden fárasztotta: ha mennie kellett, ha állni kellett, de sokszor az is, ha levegőt kellett vennie. Egy hely volt szabad, pont az ajtó mellett, és a kismama meg is indult komótos mozgással a szék felé.

Épp készült a mozdulatra, hogy leüljön a székre, amikor egy alacsony, alig húsz éves, vékony, sápad, beesett arcú fiú behuppant az ülésre. A kismama megszakította a nehézkes mozdulatát és a szék mellett lévő függőleges kapaszkodó-oszlopra markolva felegyenesedett.

A fiatal gyerek – mert inkább volt gyerek, mint felnőtt – egy szegecsekkel kivert piros és narancssárga csíkozott bőrkabátban, alul pedig és halványlila testhez-simulós nadrágba volt öltözve. Derekán krómozott láncszerű övvel körülvéve. Mindkét fülében több fülbevaló, orrában legalább annyi karika lógott, valamint kopaszra vágott tarkójára egy halálfej volt tetoválva.

Első ránézésre lejött, hogy egy “kedves”, “jól nevelt”, “iskolázott”, “szerény”, “konzervatív világnézeti alapokon nyugvó”, “becsületes” emberről volt szó.

A kismamát a mellette álló párja próbálta támogatni. A széken terpeszkedő srác egyfolytában röhögött és mintha direkt keresné a pár tekintetét, gúnyosan emelgette a fejét. A kismama nem nézett a fiatal fiúra. Bár viszonylag hosszú út állt még előtte és nem jött volna rosszul ha leülhet, nem érezte világvégének a helyzetet. A buszon utazók egy része látta a jelenetet, de nem az ő dolguk volt.

Csak egy valaki érezte fontosnak a bőrdzsekis fiún kívül, hogy ez őrá is tartozik. Nem sokkal a jelenet után egy megdöbbentő dolog történt...

Második fejezet: Az üres szék

A fiú mögött ülő kigyúrt mogul szemlélte az eseményt. Nem sokat várt. Tudta ugyanis, hogy az előtte ülő – számra nyikhajnak látszó kölyök – nem fog megtérni és elnézést kérve nem fogja átengedni a helyet. Így a mogul nem kérdezett, nem próbált meg egyezkedni. Ütött. Nem kicsit. Pont akkorát, amitől egy alig hatvankilós kisfiú úgy repült ki a székből letaglózott ökörként a busz padlójára, mint egy rongybaba.

Több másodpercbe is beletelt, mire összeszedte magát a srác. Elnézve az ütést, attól sem lepődött volna meg az utazóközönség, ha többet nem is tud felkelni. De nem csak hogy felkelt, hanem amint lábra állt, azonnal kirántott egy kést is, amivel hol a kismama felé, hol a nem régen rá hatalmas ütést kimért, tagbaszakadt férfi felé hadonászott.

A tömeg azonnal teret hagyott a késes fiú körül, de a mogul szikár fickónak bizonyult, és nem mozdult:

- Ha most elteszed azt a kést, akkor nem verlek meg… nagyon. – mindezt olyan stabil, selymes tekintettel mondta, hogy nehéz volt nem érzékelni, hogy a kölyök esélytelen. A busz ajtaja, közben kinyílt: - Jobb lesz, ha most leszállsz… – nyomatékosította a mogul a srácnak, hogy mi vár rá, ha rosszul dönt. Pár másodpercig még hezitált, de végül egy fürge mozdulattal kiugrott az ajtón.

Ez után még megmutatta – csodás grimaszok kíséretében – a felemelt középső ujjáét, miközben a többit ökölbe szorította. Persze megvárta, amíg becsukódnak az ajtók. Így volt biztonságos. Neki.

A mogul visszaült a helyére, mosolyogva a kismamára nézett és kezével invitálta a megüresedett székre.

A kismama bár egy kicsit vonakodott, de mivel tényleg hosszú volt az út hazáig, így végül - párja által is támogatott - lassú bizonytalan mozdulatokkal behuppan a székbe.

Harmadik fejezet: Leszálló

Az utazás végén, mikor a fiatal pár leszállt, kézen fogva, szótlanul mentek egymás mellett.

A pár férfi tagjának lelkére nyomasztó teherként telepedett rá mindaz, ami a buszon történt.

Ismervén saját nem éppen díjbirkózó adottságát, elsőként felmerült a kérdés, hogy ő megmerte volna tenni azt, amit az a férfi megtett helyette? Valószínűleg ahogy mindaddig nem csinált semmit sem,  amíg a mogul nem lépett fel tettlegesen, úgy szinte biztos, hogy ő azután sem tett volna semmit a fiatal sráccal. Még csak egy kérést sem engedett volna meg magának. Ő ilyen. Nem változik meg és az ilyen férfiak miatt érzik magukat felsőbbrendűnek az olyanok, mit amilyen az a helyfoglaló fiú is volt.

Ugyanakkor morális kérdések is megfogalmazódtak benne: vajon az ütés jogos volt-e és tényleg a megfelelő válasz a pofátlanságra? Agresszív cselekedet volt válaszul, egy agresszív cselekedetre. Ha minden egyes atrocitásra fizikai erőszakkal válaszolunk, akkor lehet, hogy az egész világ, az egész életünk permanens háborúban állna?

Ha viszont meghunyászkodunk, akkor mindig is lesznek elnyomók és elnyomottak? Nincs igazság?