Gyógyszertárban

Első fejezet: A sor

Az utcán hideg volt. George fejére húzta a kapucnit és mivel csak pár utcányira lévő patikába szalad le „C” – vitamint, fájdalom- és lázcsillapítót venni, így nem vitt magával kesztyűt sem. De gyorsan megbánta, mert így sűrűn kellett a szájához emelt kezeit lehelgetnije.

Odabenn hosszú sor állt. Három ablaknál ültek a mediáló gyógyszerész lányok. George soha nem értette, hogy ha három ablak van, akkor az emberek miért állnak három sorba. Így sokszor a szerencsén is múlik, hogy melyik sorba áll éppen be a várakozó, mert nem biztos, hogy az aktuális legrövidebb sor lesz a nyerő. Ebben a gyógyszertárban - a városban szinte egyedülálló módon - az emberek, egy sorba álltak be és amikor egyik ablaknál végzett a „beteg”, akkor a sorban a következő léphetett az üres ablakhoz. Ez így már sokkal igazságosabb. Így hát George nagyon örült ennek és jó szívvel állt be a legalább 15 emberből álló sor végére.

Sok azért az a tizenöt ember és még tíz perc múlva is valahol a sor közepén járhatott, amikor épp azon agyalt, hogy kellene-e még valami mást is venni - ha már így kivárja a sorát és itt van helyben – ne kelljen már naponta patikába járnia. Ahogy ezeken gondolkozott belépett egy majd’ két méteres, jól megtermett, mackós alkatú férfi. Az emberek általában bele temetkeznek a maguk kis világába és így nem foglalkoznak másokkal, de ez a férfi nem mindennapi termete végett, mindenki figyelmét felkeltette.

Nehéz volt nem észrevenni, hogy a fickó, mintha nem is létezne a sor, átnézve mindenkin, öles léptekkel elindult előre. 

Még csak a látszatra sem figyelt, – például elterelhette volna magáról a figyelmet azzal, hogy birizgálta volna a receptjét, – de nem, ő határozottan, emelt fővel lépdelt a sor elejére és beállt a soron következő ember elé.

Második fejezet: A bunkó

- Hé! Hogy képzeli? Mi is a sorunkra várunk! – mondja egyik, majdnem legelöl lévő, idősebb, jó meleg bundaszerű kabátba öltözött férfi.

A hórihorgas mintha nem hallotta volna az imént szólót, meg se rezzent. Egyesek mocorogni és morogni kezdtek, majd hamarosan a George mögött lévő középkorú, szőke nő sem bírta tovább:

- Hogy lehet valaki ennyire bunkó? – mondja olyan hangosan, hogy az üzenet bizonyára a tagbaszakadt férfihez is eljutott – Na, milyen érzés tolakodó parasztnak lenni? – kapcsolt még egy fokozatot a nő.

Mivel a férfi nem mozdult, – bár sokan még pusmogtak magukban – a sorban állók mintha le is tettek volna arról, hogy valamit is reagálni fog. De nem így lett. A férfi hátrafordult és ezt mondta:

- Ide kell előre tolakodni és akkor megtudhatod te is, kisanyám! – válaszolja vigyorogva. Ekkor az egyik ablaknál épp végeztek, majd a nagy, magas férfi odalépett, hogy kikérje, amit szeretne.

Senki nem megy oda. Nem erősködik vele. Nem birkózza le. Nem üti meg. Még csak nem is mond ismét újabb, kellemetlen, a férfira nézve dehonesztáló mondatot.

Az ablaknál a fiatal gyógyszerész kiszolgálja. Nem mer, vagy nem akar bírája lenni a „sor” kérdésnek. Aki oda tudott érni ésszel, erővel, becsülettel, durván, csaló módon, vagy bárhogyan, azt kiszolgálja. Nem kell a konfrontáció. Hiszen ő csak egy kiszolgáló alkalmazott, nem rá tartozik.

Harmadik fejezet: Otthon

George miután megvette, amit szeretett volna és visszatért a lakásába, leült a kanapéra és picit várt, hogy felmelegedjen. Furcsa érzések kavarogtak benne.

Érezte a lelkéig ható dühöt, ami elöntötte a történtekkel kapcsolatban. Majd szomorú volt, hogy nem tett semmit. Ugyanúgy semmit, mint ahogy más sem tett. Kivéve azt a két sorban állót, akik némi gúnnyal oda vetettek pár keresetlen mondatot.

A végeredmény tekintetében persze lényegtelen volt, hogy ki mit mondott, ki mennyire morgott.

De vajon mit kellett volna tenni? Erőszakot alkalmazni? Verekedést provokálni? Ha valaki nekiesett volna a tolakodónak, akkor ő maga nem lett volna szintén – a tagbaszakadt férfi szintjére lealjasuló - ugyanolyan galád ember?

Aztán a gyógyszerész hölgynek nem kellett volna közbelépnie? Hogy addig nem szolgálja ki, amíg vissza nem áll a sor végére? Vajon annyira félhetett, hogy a fickó benyúl a kis nyíláson és kiszedi az üvegen keresztül, hogy inkább nem is szólt semmit? Egyáltalán az ő dolga lenne ilyenkor rendet teremteni?

Lehet, hogy minden helyre biztonsági embert kellene tenni fegyverrel?

Na de, ha mondjuk ott lenne egy 180 magas, fegyveres, rendre vigyázó férfi, mit tudott volna tenni egy két méter magas tolakodóval? Ha felszólítja, neki vajon engedelmeskedett volna? És ha neki sem engedelmeskedik, akkor egy ilyen előre tolakodás megér annyit, hogy mondjuk megverje, vagy ne adj isten fegyvert rántson?

Vagy el kellene fogadnunk azt, hogy, aki - önző érdekei okán – renitenskedik, az azt csináljon, amit csak akar?

Mekkora ügy kell ahhoz, hogy valakit annyira kimozdítson a komfortzónájából, hogy végül tettlegességig fajuljon a dolog?

George szégyent és haragot is érzett egyben. Csak állt ott, mint a „tejbetök” és nem csinált semmit.

Következmények nélküli világban, következmények nélküli cselekedetek, következményekre fittyet hányó személyek tucatjait nevelheti ki.

Ha ez több ezer évvel ez előtt történt volna, akkor azt a férfit - aki tolakodott, - egy nagy husánggal valaki úgy verte volna fejen, hogy többet nem kellett volna azon „aggódjon”, hogy gyógyszert vegyen magának. De ez pár száz éve sem lett volna másként.

Mi változott azóta? Nos az, hogy az evolúció és a civilizált világ áldásos hatására idáig fejlődtünk.

Ördögi dolog ez.